2012. március 29., csütörtök

Bocs fiúk, ez nem fog menni!

Nemrég látott napvilágot a közvéleményt is megosztó hír, először tiltottak be tévéreklámot Magyarországon, amióta szabadon lehet hirdetni. Nem ez az első eset, hogy a Vodafone a konkurens mobilszolgáltatók negatív színben való feltüntetéséhez nyúlt, most azonban mellé is. A kifogásolt reklám helyszínéül egy rallyverseny szolgál, melyben a Vodafone mobilinternet (segítségével) lekörözi magenta és kék színű társait. A reklám marketing berkekben is megosztja a véleményeket, ötletes, ugyanakkor támadható is. A színek ugyanis nem csak jelzésértékűek, a szemfüles tévénéző a hívószámokat mint rajtszámokat is megfigyelheti. Pedig tudjuk, az üzenet az utóbbi nélkül is nyilvánvaló – és kevésbé költséges - lett volna. „Minden publicitás jó publicitás”- véleményünk szerint a mondást a Vodafone is nagyon jól ismeri. De vajon azt is, hogy milyen az összehasonlítást nélkülöző, eredeti reklám? Nem értjük, egy ilyen nagy cég miért nem saját termékei/szolgáltatásai előnyeit hangsúlyozza ki. A legtöbb országban ugyan enyhébb a szabályozás, azonban a Telenor kihasználva a törvény kínálta lehetőséget panaszt tett a Gazdasági Versenyhivatalnál és a bíróságnál tisztességtelen piaci magatartás miatt. A Fővárosi törvényszék sürgősséggel tárgyalt és döntött: megtiltotta a reklámfilm változatlan tartalmú sugárzását. Egyúttal május 16-ra kitűzte a Telenor által kezdeményezett per terheinek, a kártérítésnek a megállapítását.

A betiltott videót itt nézheted meg!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése