2010. július 26., hétfő

Száguldó cirkusz

Már eltelt három hónap a “forradalom” óta, de nekem úgy tűnik, nem sok minden változott. (Mármint azon kívül, hogy sikerült a forintot kétszer is padlóra küldeni, de ehhez én nem értek). Csak várom, hogy az annyira hangoztatott “segítünk a rászorulókon” mikor kezdődik már el. De tényleg, adnak a Forma 1-re (a verseny rendezői jogdíjának kifizetéséhez) 1,3 MILLIÁRD forintot, miközben (nemcsak) BAZ megye a csőd szélén áll. Én abszolút nem bánnám, ha nem lenne ez a cirkusz, magyar versenyző úgy sincs, hangos is, büdös is, a főváros is bedugul a verseny idejére, szóval nem kifejezetten környezetbarát. Nyilván egy csomó ember jól járna a versennyel, lesz majd lángos ezeré’ meg langyos sör 1500-ért, de most vannak ennél fontosabb dolgok is, mint hogy lehúzzuk a turistákat. Ne legyen se Forma 1, se tűzijáték, most házakat kéne építeni azoknak a szerencsétleneknek, meg rendbe hozni a gátakat, nem kell a parasztvakítás, kaptunk már abból eleget.

dühös kismalac

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése