Ma hatályba lép a sokat vitatott, korábban heves indulatokat kiváltó „csendrendelet” a VI. kerületben. A szabály értelmében este 10 és reggel 6 óra között nem tarthatnak nyitva a kerületi szórakozóhelyek. Javítson ki, aki nem így látja, de nekem nem tűnik ez a megoldás teljesen kompromisszumképesnek. Tényleg ez lenne az egyetlen megoldás? Küldjük haza a kikapcsolódásra, szórakozásra vágyó embereket aludni este tízkor, nehogy Mari néni másnap reggel hatkor fáradtan menjen ki a piacra?
A vitatott kérdésben persze mindenkinek meg van a maga igaza – és a maga sara is. Az egyik oldalon meg lehet érteni a lakókat, akik életük megtakarításával vagy örökséggel lakáshoz jutottak olyan úgynevezett lakóövezetekben, melyekben nappali tartózkodásra, gyermeknevelésre, éjszakai pihenésre, alvásra rendezkedtek be. Mindenkinek fontos, hogy legyen egy privát helye, ahol kellő nyugalomban kipihenheti mindennapi fáradalmait. Azt is meg lehet érteni, hogy a lakók nem szeretnének lakásonként százezreket költeni hangszigetelésre és szellőztető berendezésekre csak azért, hogy a nyári hőségben is nyugodtan pihenhessenek.
A másik oldalon a lakókkal szemben állnak azok a szórakozóhelyek, melyek a lakóövezetben különféle feltételekhez kötötten engedélyt kaptak vendéglátó-ipari egységek működtetésére, illetve külön engedélyt szereztek arra, hogy gépi úton hangosított zenét, köztük élőzenét biztosítsanak a közönségüknek. Ők abból húznak anyagi hasznot, hogy vendégeiket szórakoztatják és abban érdekeltek, hogy költségeiket a minimálisra redukálják – ezáltal minél kevesebbet költsenek a zajvédelemre. Ez különösen igaz az olyan, rendszeres lakásra vagy ipari tevékenységre alkalmatlan, bontásra ítélt romokban, ahol a fiatalok által igen kedvelt romkocsmát működtetnek. A vendéglátósok azt meg igazán nem tartják feladatuknak, hogy a náluk berúgott polgártársak szépen csendben jussanak haza. (Megjegyzem ezt azért igazán nem lehet elvárni tőlük, mert az alkoholfogyasztásnak a szocializmusbeli szesztilalom sem tudott gátat szabni…) De az vessen rájuk követ, aki életében még soha nem került még szalonspicces állapotba sem.
A fennálló problémával nem egyedül Budapestnek kell megbirkóznia. Kicsit utána olvastam és lám, újra azzal szembesültem, hogy a „Gordiusi csomó”-t nem is olyan nehéz megfejteni. Külföldi világvárosok példái mutatják, hogy a megfelelő intézkedésekkel mindenkit boldoggá lehetne tenni. Prágában például a kerthelyiségekben este tíz után nem szabad zenélni. Londonban a szórakozóhelyeket hatalmas bírsággal sújtják, ha este 11-kor nincsen vége az előadásnak. Varsóban a városi csendőrség elviszi az utcáról azokat, akik este 11 és reggel 6 között hangoskodnak. New York Cityben elvárás, hogy egy szórakozóhely előtt a járdán ne lehessen tudni, hogy tart-e már a buli, mert ha bármi kihallatszik, az azt jelenti, hogy a hely nincsen kellően hangszigetelve. És hogy ne menjünk messzire, Bécsben úgynevezett vigalmi negyedet alakítottak ki, ahol a lakástulajdonosok és bérlők is tudják, hogy más negyedek lakóihoz képest több és tovább tartó zajt kell elviselniük. Ezeken a helyeken elsősorban szórakozni vágyó turistákat, és nem reggel munkába induló embereket szoktak elszállásolni.
A 23 kerületi önkormányzatra szabdalt Budapesten ez a zónázás sajnos lehetetlen, mert ezek az apró közigazgatási egységek önmagukban életképtelenek, hiszen a határaikon átnyúló közlekedés-szervezési, zónázási, szabályozási feladatokat kellene megoldaniuk. A magyar jogszabályok szerint a vendéglátóhelyek működését és a zeneszolgáltatást is az önkormányzatnak kell engedélyeznie. Elvileg olyan előzetes hatósági vizsgálatok lefolytatása után lehet szórakozóhelyet nyitni, ami bebizonyítja, hogy az adott szórakozóhely nem zavarja a lakások, iskolák és templomok rendeltetésszerű használatát. A valóságban azonban Budapesten egy bármilyen tevékenységre alkalmatlan romban is lehet szórakozóhelyet nyitni, melyre elég összesen annyit költeni, mint amennyibe egyetlen szomszédos lakás hangszigetelése kerülne.
Amint látjuk, a probléma valójában abból fakad, hogy megint mindenki a valós konfliktus elé helyezi önnön érdekeit és a rendszer sem biztosítja a lehetőséget a mindenki számára elviselhető megoldás létrehozására. Az egésznek a legnagyobb vesztesei pedig a kulturált szórakozásra vágyó fiatalok…
Kicsi Moly
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése