2014. február 28., péntek

Hasonlítsuk össze az Y és Z generációt! Miben változott a világszemlélet a két nemzedék alatt?

Az Y generációba tartozunk mi, akik 1976 és 1995 között jöttünk világra. A számítógép és mobiltelefonok technológiája számunkra már nem ismeretlenek, hiszen ebbe születtünk bele. Kiskorunktól kezdve olyan játékok álltak rendelkezésünkre, amik mind-mind a digitális készségeinket fejlesztették. Szüleinknek, akik az X generációt képviselik, már azok az eszközök is megdöbbenést okoztak, amelyek a mi nemzedékünknél hódítottak teret, és most megérkezett a Z generáció, akikkel szinte már mi sem tudunk lépést tartani.

A Z generáció egy olyan korosztály, amely 1996-tól napjainkig tart. Ők születésükkel a legfejlettebb digitális világba csöppentek, ahol már minden Online és virtuális térben zajlik. Ezért az sem véletlen, hogy a „digitális bennszülöttek” elnevezéssel emlegetik őket.


Kinek joga eldönteni, hogy vajon ezzel ők jól jártak-e? Hiszen abból a szempontból igen, hogy nagyon könnyen elsajátítják a különböző digitális eszközök használatát, ezáltal nem jelenthet számukra nehézséget alkalmazkodni a mai oktatási- és munkakövetelményekhez, viszont személyes kapcsolataik elcsökevényesednek, minden kontaktust bekebelez az Online örvényszerű ereje.


Mi már egy fogyasztói társadalomba születtünk bele. Szüleink és nagyszüleink (baby boomerek) rengeteg munka árán valósították meg azt, amire vágytak. Rettentő nehéz adottságok mellett tettek szert lakásra, házra, autóra és próbálták meg kialakítani egzisztenciájukat. Ebből kifolyólag ők mindent megtettek annak érdekében, hogy minket önállóságra és szabad véleménynyilvánításra neveljenek. Talán ennek köszönhető az, hogy mi sokkal nagyobb önbizalommal ugrunk fejest a lehetőségekbe és megpróbáljuk életünket szabadabban élni, feladatainkat könnyedebben ellátni.


Utol tudjuk-e érni a Z generációt? Véleményem szerint nem. Hiszen a digitális intelligencia a „vérükben van”. Nem ugyanolyan aggyal gondolkodunk. Mi nem tudunk elrugaszkodni a gyerekkorunkban berögződött szokásoktól, nem tudjuk és nem is akarjuk mellőzni a kézírást, a könyvolvasást, szívesen veszünk elő és hallgatunk meg újra egy kazettát és érthetetlenül állunk a Snapchat előtt.


Most a Z generáción a sor. Számukra minden lehetőség adott egy új, modern, de mégis emberséges világ megalkotására, feltéve, ha ellen tudnak állni, és nem szállnak fel a mókuskerékre.

 

A Google 10 perc alatt több órát spórolhat neked!

A Google világa egyre szerteágazóbb és átszövi az internet legtöbb rendszerét, melynek már így is része vagy ezért nem árt tudni kezelni és átlátni azt. A Googlen belül a közösségi körök az ismeretségi hálódat hivatott kezelni. Ez egy új közösségi megoldás, ami a világ más országaiban mára top 1 rendszer, de mi mégsem váltottunk át a Facebookról erre az új szintre, pedig az első lépést már évek óta megtette mindenki. Szinte az egész ország rendelkezik g-mail fiókkal a programot viszont itt lekorlátozza és nem nyit a többi lehetőség felé, ami nagy hiba, hiszen komplex „minden egy helyen” rendszerével nagyban megkönnyítené a mindennapokat.
A google körök első része maga a profilunk, ami alapvetően nem csak a google felhasználók számára látható ezért állítsuk be a láthatóságot. Itt, mint később mindenhol be lehet és kell is állítani, hogy kiknek, mit mutatunk meg magunkból. Ez az a pont, ami nagy előrelépés a közösségi kommunikációban. Ezen túl pontosan meg tudjuk határozni, hogy mit és kiknek posztolunk ki az oldalunkra a jövőben. Különböző síkokon fognak folyni a beszélgetések és nem a teljes ismeretlen ismerősi réteg előtt kell élnünk a közösségi életünket. A Google körök tehát pontosabban megfogalmazva ismeretségi csoportok, melyekbe bekategorizálhatjuk az embereket pl: család, iskolai barátok, munkatársak, foci csapat stb. Ezt úgy kell elképzelni, hogy minden körnek külön üzenőfala, galériája, chat-je és minden mása alakul.

Szervezd mostantól te a közösségi életedet!

http://www.google.com/intl/hu/+/learnmore/circles/

A 15 legfontosabb értékesítési tanács 2014-re!

1. Látogass meg 2x annyi ügyfelet, mint tavaly!
2. Vedd komolyan a tartalommarketinget!
3. Légy fókuszált! A három legfontosabb dologra koncentrálj!
4. Készíts értékesítési tervet és már az év elején teljesítsd túl!
5. A komfortzónádon kívül éld meg a 2014-et! Próba cseresznye!
6. Legyen egy jó sztorid, ami néha megoldja a kilátástalan helyzeteket!
7. Légy intuitív értékesítő! Ha kérdezel, várd meg a választ!
8. Ne félj a NEM-ektől, azok visznek előre!
9. Ne feledd, az IGEN-el kezdődik az üzlet! Az after sales talán még fontosabb!
10. Idén még többet foglalkozz a networkinggel és a kapcsolatépítéssel!
11. A social média a barátod! Tanuld meg és használd!
12. Tartsd észben, a 2014 extra jó éved lesz!
13. Adj többet, mint ami elvárható!
14. Te vagy a legjobb, hidd el végre!
15. Most hagyd abba a facebookozást és állj neki!
értékesítési tanácsok

2013. július 25., csütörtök

Mosolyogj vissza! - kampány a Coca-Cola-tól

Te mennyire vagy nyitott? A Coca-Cola emberei a világ számos táján megtették, hogy egyszerűen csak rámosolyogtak idegenekre, majd aki visszamosolygott, ajándékba kapott egy Coca-Cola-t.
Az üdítőgyártóról tudjuk, hogy híres a fogyasztók felé való nyitottságáról. Ezt mutatja rengeteg fantasztikus kampányuk is. A világvezető márka most is kitett magáért …A mosolyt és boldogságot, mint értéket vitték a hétköznapokba aktivistáikon keresztül. Azok, akik visszamosolyogtak, kaptak egy Coca-Colát vagy valami más ajándékot (pl.: szemüveg, fejhallgató, stb). A kampány nagy publicitást kapott, az egyik New York-i lap újságírója szerint azonban lehet, hogy az aktivisták egy jól irányzott orrba vágást kapnának, ha ezzel New York-ban próbálkoznának…
Úgy gondolom, hogy ha ez így van, ez elég nagy probléma… A mai világban minden ember siet a munkahelyére, majd pedig haza, körül se néznek az utcán, nem figyelnek egymásra a járókelők. Mindenki bizalmatlan az idegenekkel, ám ez nem mindig jó! A kampány során is kiderült, hogy sok olyan ember van, aki egy mosolyt se képes viszonozni az utcán… Én úgy gondolom, egy mosoly nem kerül semmibe, mégis sokat jelenthet.
Ti visszamosolyognátok egy idegennek az utcán?

A videót itt megtekinthetitek!

Forrás: www.marketinginfo.hu
Írta: Szandi

2013. július 18., csütörtök

Fiatalok körben a kávézás...

A mai fiatalok egynegyede naponta iszik valamilyen kávét, egyharmaduk pedig rendszeres kávéfogyasztónak mondható – derül ki egy friss felmérésből.
Az élénkítő italt rendszeresen fogyasztók, 16-18 éves koruk között szoktak rá a kávézásra, de vannak olyanok, akik már 15 évesen vagy még korábban kezdték…  A 20 év felettiek az átlagnál nagyobb arányban fogyasztanak kávét. Bár a legtöbben azt gondolják, hogy az életkor növekedésével egyenesen arányos a kávézás, a felmérésből kiderül, hogy az iskolai végzettség is nagyban befolyásolja a kávézók arányát.
Rendszeres kávéfogyasztónak az számít, aki 2-3 naponta megiszik legalább egy kávét. Ők többségben otthon, reggel fogyasztják el az első frissítő italukat. A legkedveltebb kávéfajták közé tartozik a tejeskávé, a cappuccino és az espresso is. A legnépszerűbb otthoni fogyasztásra szánt márkák közé pedig a Douwe Egberts, a Tchibo, a Nescafé és a Jacobs tartozik.
Azok a fiatalok, akik ritkábban fogyasztanak kávét, leginkább az élénkítő hatás és az íz miatt teszik, de van, aki csak megszokásból kávézik vagy csak a kávézás hangulata miatt fogyasztja az italt. A kávé mellett más élénkítő italok fogyasztása is jellemző a fiatalok körében, ilyen például a kóla, a különböző energiaitalok és a tea is.
Tudjuk, hogy a pozitív hatásai (élénkítő érzés, a vízhajtó hatás, a vérkeringés serkentése és a teljesítmény fokozása) mellett bizony káros hatások is vannak (pl. a magas vérnyomás, a szívritmus-zavar, és a fogak elszíneződése). 
A fiatalok körébe tartozok én is, én 15 évesen ittam először kávét és az érettségi vizsgák után szinte mondhatni, hogy rendszeres kávézóvá váltam.  Persze van káros hatása is, de szerintem az a fontos, hogy mindenki tudja, hogy hol a határ… akár a kávézásban vagy a dohányzásban is, hiszen egy idő után szenvedéllyé válhat. Ti mennyit kávéztok és mikor szoktatok rá?

Forrás: http://www.marketinginfo.hu/
írta: Szandi

2013. július 3., szerda

Nagy durranás az Erzsébet téren!















Nagy durranás az Erzsébet téren!


Nagyszabású rendezvénynek lehetett tanúja,  aki július 1-én az Erzsébet téren volt, hiszen a Vodafone ingyenes koncerttel és rengeteg ajándékkal várta a látogatókat. 
Bár a nagyvállalatra mostanában rájár a rúd, a telefonadó és a frekvenciaügyek sok veszteséget okoztak a cégnek, sőt még az államosítás kérdése is napirendre került. Mégsem csüggednek, hanem inkább egy promóciós nap keretében bemutatták az új sajátmárkás okostelefonjukat, a Vodafone Smart Mini-t, valamint  új mobilinternet csomagjukat is, 
ami 1GB-os havi keretet nyújt. A Gigabulin közel 500-an vettek részt.

A Vodafone különleges játékkal is várta az érdeklődőket, hiszen 12.000 lufit szórtak felülről a közönségre, amiben 70 darab ajándék Vodafone okostelefon átvételére jogyosító szelvény volt elrejtve. 
Nem kérdés, hogy mindenki próbálta a lehető legtöbb lufit kidurrantani, ezáltal kissé tüzijátékra emlékeztető hangokat hallhattunk az Erzsébet tér felől.
A fiatalok nagy örömére a közkedvelt Carbonfools adott ingyenes koncertet.

„A Vodafone ezzel is szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy Magyarországon is mind többen megismerjék az okostelefonok és a mobilinternetezés világát – természetesen a Vodafone Magyarország hálózatán, amely európai viszonylatban is az egyik legkiterjedtebb és legmegbízhatóbb mobilinternet hálózat.” - mondta el Alexandre Froment-Curtil a lakossági szolgáltatások vezérigazgató helyettese, majd hozzátette a magyar piacról eddig nagyon hiányzott egy olyan kombinált ajánlat, amellyel egyszerre lehet versenyképes áron hozzájutni egy kiemelkedően magas adatkerettel rendelkező feltöltőkártyás csomaghoz és egy korszerű okostelefonhoz, és a Vodafone Smart Mini és a VitaMAX Prémium Perc&Net együttese azonban ilyen!

Az eseményt a nyár egyik legnagyobb durranásaként harangozták be, hát durranás tényleg volt (a lufiktól).

Írta: Vi Ki

Megnyitottak a Nemzeti Dohányboltok


Több mint 5000 nemzeti dohánybolt nyitott meg a hónap elején hazánkban, július 15-től pedig már csak ezekben a boltokban lehet dohányárut kapni.
Légrádi Petra, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. marketing és kommunikációs vezetője elmondta, hogy 5297 trafik nyitott meg júliusban, 1415 településen ugyan nem volt eredményes pályázat az első kör után, de ezekre is július elsejéig új pályázatot írtak ki.
A különböző kereskedelmi üzletek és boltok, trafikok csak július 15-ig árusíthatják a cigarettákat. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága többségben kiadta az engedélykérőknek a trafikok nyitásához szükséges működési engedélyeket. A hivatalhoz a legfrissebb adatok szerint 5310 engedélykérelem érkezett, amelyből 5258 engedélyt már ki is adott a NAV. A hatóság egyébként igyekszik minél hamarabb kiadni a fennmaradó engedélyeket, persze ha azok megfelelnek az előírásoknak. A dohányboltokban eredetileg csak dohányárukat lehetett volna árusítani, azonban a parlament decemberben engedélyezte, hogy lottót, sorsjegyet is áruljanak, majd februárban ezt szeszes- és energiaital, kávé, ásványvíz, üdítő és újság termékekkel egészítették ki. A törvény májusi módosításával újra tovább bővítették a termékkört jégkrémmel és fagylaltokkal is. A jogszabály megtiltja a fiatalkorúak kiszolgálását, érdekes, hogy ők nem csak cigarettát, mást sem vásárolhatnak a trafikokban.
Július elejétől már működik a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. honlapján a boltkereső is. Sőt, már az okostelefonos boltkereső alkalmazás is letölthető. Az okos alkalmazás nem csak a legközelebbi trafikot találja meg, hanem oda is vezeti a fogyasztót. Az interaktív trafikkereső alkalmazásban már most megtalálható Magyarország összes július 1-jén kinyitott Nemzeti Dohányboltja, illetve az újabb trafikok folyamatosan kerülnek majd fel az adatbázisba. A „Hol a trafik?” teljesen ingyenes, minden funkciója elérhető, használható minden felhasználó számára.
Ti letöltöttétek már az alkalmazást?

Írta: Szandi

Forrás:
http://btl.hu/cikk/2013/07/01/weben-es-mobilon-is-kereshetunk-trafikot
http://www.marketinginfo.hu/hirek/article.php?id=28750

2013. június 14., péntek

Veszélyben a márkák?

A Havas Media Group Meaningful Brands kutatása szerint sokkal több márka van a piacon, mint amire szükségük lenne a fogyasztóknak. A kutatást 23 ország 134 ezer fogyasztója között végezték…
  Már a 2011-es adatok szerint sem állták meg a helyüket a különböző márkák, a 2013-as kutatás pedig megerősítette, hogy a védjegyek 73 százalékának eltűnése nem érintené meg a vásárlókat. A legkritikusabb régiók – USA, Európa – szerint a márkák 92 százaléka mehetne a süllyesztőbe.  Persze azért vannak olyan márkák, amikről a fogyasztók úgy vélik, hasznosak és pozitív hatással vannak az életükre, ám ez közel sem igaz…mutatta ki a kutatás. Az elvárások mellé bizalmatlanság is társul, a megkérdezettek csak 48 százaléka bízik a maga által választott márkában, ami elég alacsony arány…
A kutatásban részvevő fogyasztók szerint nagyobb szerepet kéne vállalniuk a védjegyeknek, a szociális problémák megoldásában, illetve javításában. A 2 évvel ezelőtt végzett kutatás óta nagymértékű változás történt a ranglistán. Az első helyen végzett a Google, majd a Samsung, a Microsoft és a Nestlé, az ötödik helyen a Sony végzett.
A mai világban nagy szerepet játszanak a különböző márkák. Nem tudom Ti hogy vagytok vele, én azért maradok a megszokottaknál.

Forrás:http://www.kreativ.hu/marketing/cikk/a_tobbsegunk_nem_banna__ha_markak_haromnegyede_eltunne

Írta: Szandi

2013. június 13., csütörtök

Jégből készült palackok a Coca Cola-nál


 A Coca-Cola és az Ogilvy & Mather Bogota közös kampányában új, jégből készült palackokkal rukkolt elő Kolumbiában. A nagyvállalat egyre több olyan lépést tesz, ami a céget "zöld" irányba tereli. Talán ez lehet a vállalat következő lépése a környezetszennyezés elleni harcban. Persze a környezetbarát csomagolás sokak véleményét megosztja, hiszen a Földön nagyon sokan még a vízhez sem férnek hozzá, a nagyvállalat ugyanakkor ebben a kampányában vízbe csomagolja italait. A Yahoo News szerint vannak akik örömmel fogadták a hírt, mások viszont negatívumként értékelik a cég ezen törekvéseit. A legfőbb ellenérv, hogy amit a cég környezetbarátnak mond vagy gondol, addig az nem biztos, hogy így is van, hiszen a jégből készült palackok szállításához és a folyamatos hűtésükhöz extra energiára van szükség, sokak szerint ráadásul nem épp egészségesek, mivel magukba zárják a baktériumokat és a piszkokat is. Bár az újítás felvert némi visszhangot, annyi bizonyos, hogy a Coca Cola ismét magával ragadta a figyelmet. …. J

A cikk videóját megtekinthetitek itt:

Írta: Viki 

Kampány a siketekért a Comet-en...

Majka csapata siketekkel áll színpadra a díjátadón…

Hazánkban közel 6000 hallássérült ember él, melynek 10%-a siket. A siketség kb. 50%-ban öröklődött rendellenesség, 50%-ban pedig halláskárosodás. A mai világban a különböző rendellenességgel élőknek nehéz beilleszkedni a társadalomba, elítélik őket, bíráskodnak felettük. Éppen ezért nagy segítséget jelent nekik az, ha feléjük fordulunk és segítjük, támogatjuk őket.
Idén rendezik meg a 13. Viva Comet díjátadó gálát, amely extra produkcióval készül, méghozzá Majka csapata 30 siket emberrel "zenéli" el együtt a ’Nekem ez jár’ című dalát. A hallássérült fiatalok több hónapja gyakorolják a dalt, jelnyelvre lefordítva.
Majka, Curtis és BLR segítőkészen vetették magukat bele a "Fordulj felénk!" kampány munkálataiba. A kampány célja, hogy felnyissák a lakosság szemét, hogy a siketek is ugyanolyan emberek, mint mindenki más. „Nem mindig az érzelmes oldalát kell megfogni a dolgoknak. Ez egy vidám dal, ezzel közvetít erőt, és így hatásos. Nem sajnálni kell a siketeket, hanem teljes értékű emberként kezelni őket. Az biztos, a produkciótól libabőrös lesz majd az Aréna közönsége” – tette hozzá Curtis.
Úgy gondolom, hogy több ilyen kampányt kellene szervezni, akár siketeknek vagy más rendellenességgel született fiataloknak, idősebbeknek is. Ők is a társadalomhoz tartoznak, akárcsak mi, és szükségük van a támogatásunkra, és mi is nagyon sok dolgot tanulhatunk tőlük.
VIVA Comet díjátadó gála a Papp László Budapest Sportarénában 2013. június 13-án 20:00-kor kerül megrendezésre.

Forrás:http://btl.hu/cikk/2013/06/12/bosszantoak-a-videohirdetesek

Írta: Szandi

2013. május 3., péntek

Logót cserél a Coca-Cola






Egyedülálló kampányba kezdett a márka Európában: bevállalta, hogy a termékek címkéjének egyik oldalán nevét a fogyasztók nevére cseréli. A márka eddig is ismert volt meglepő lépéseiről, így ez most sem lesz másképp.
A márka idén májusban ünnepli 127. születésnapját és most ismét egy egyedülálló ötlettel állt elő.  A világmárkák közül először vállalta fel, hogy márkanevét fogyasztói nevére cseréli fel a boltokban kapható termékei csomagolásának egyik oldalán egész Európában. Nagy döntés ez a Coca-Colának, mert az üdítő receptje mellett a logó és márkanév képviseli a legnagyobb értéket a vállalat számára.
A legnépszerűbb magyar keresztnevek országszerte a Coca-Cola, a Coca-Cola light és a Coca-Cola Zero 0,5 literes palackjain jelennek meg. Emellett becenevekkel ellátott palackok is készülnek fél literes, valamint 1 és 2 literes kiszerelésekben. A 0,33 literes dobozos Coca-Cola-n hat, általános használatú gyűjtőnévre, ill. közkedvelt becenévre cserélik sajátjukat.
A Magyarországon a leggyakoribb 150 keresztnevet találhatjuk majd meg az üvegeken, így majd mindenki keresheti a saját nevére szóló üdítőt. Szerintem talán egy kicsit humoros látvány lesz majd, ahogy a vásárlók átböngészik az összes üveget, mire eldöntik, végül melyiket is választják.
Újszerű és ötletes megoldás, amely sok ember számára vonzó lehet majd, azonban, ezt a lépést is csak egy olyan márka tudja megtenni, melyet a fogyasztók a márkanév megjelenése nélkül is rögtön felismernek. Jó az alapötlete a kampánynak, de vajon mely keresztnevek fognak szerepelni abban a 150-be? Azt hiszem, akiknek kimarad a neve ebből a listából, azoknak annyira nem fogja elnyerni a tetszését a Coca-Cola új akciója.

 Írta: Eszter
Forrás: http://www.mmonline.hu/

2013. március 22., péntek

Egy új közösségi oldal, ahová feltöltheted kreatív alkotásaid


A magyar Bigin.hu közösségi oldalon megoszthatjuk saját műveinket, egyedi és művészi alkotásainkat, vagy bármi olyat, ami egy kicsit is kreatívnak vagy érdekesnek gondolunk. A mindössze pár hónapja működő oldalra várják az eddig ismeretlen, de tehetséges felhasználókat, akik szívesen feltesznek néhány képet remekműveikről. Emellett azoknak sem kell keseregniük, akik nem rendelkeznek ilyenfajta képességekkel, bármilyen nekik tetsző fényképet megoszthatnak.
A regisztrációt a Facebook, Iwiw vagy Google+ fiókunkkal tehetjük meg, majd ha sikerült belépnünk, a „MINDEN” gombra kattintva, kiválaszthatjuk a nekünk tetsző témákat. Legnépszerűbb kategóriák között szerepel a Divat, a Csajos, a DIY ( Do It Yourself! – Csináld magad!), valamint a Haj és szépség, de sort még hosszan folytathatnánk.

A „FRISS” gombra kattintva a legújabb posztokat nézhetjük meg, míg a „KEDVELT” pont alatt pedig a legnépszerűbb fotókat láthatjuk.  Az oldal teljes mértékben magyar, amit nagy előnynek tekinthetünk.
Az új közösségi oldalra ellátogatva, sok érdekes dolgot találtam. Bármilyen kategóriára kattintunk, képek halmaza jelenik meg, melyeket kedvelhetünk, ha van kedvünk, hozzászólhatunk, vagy kitűzhetünk. Úgy gondolom, hosszan el lehet időzni és nézelődni az oldalon, hiszen sok újdonság és különlegesség van összegyűjtve egy helyen. Újszerű és kreatív, emellett tetszett az is, hogy témák szerint kereshetünk, így ami nem érdekel bennünket, azt nyugodtan kihagyhatjuk.

Forrás: http://reklamipar.hu/
Írta: Eszter

2013. március 8., péntek

A Mizo tehenei

Mizo nemrég megjelent kampányával kapcsolatban pozitív és negatív érzések egyaránt születtek. A fogyasztóknak tetszik, a szakma szakértői viszont másképp vélekednek.
A vállalat tavaly végzett egy kutatást, melyből kiderült, hogy az emberek fejében másfajta kép él a Mizo márkáról, mint amit ők gondoltak, ezért egy kommunikációs irányváltás mellett döntöttek. Mivel legutóbb 2010-ben láthattunk tőlük egy a Túró Rudit népszerűsítő filmet, igencsak időszerű volt az újítás.
A kutatás során arra is fény derült, hogy nemcsak az érzelmi kötődés hiányzott, de még a fogyasztók egy része nemzetközinek is hitte a márkát. Továbbá a legtöbben csak a Mizo tejre gondoltak, elfeledve így a márka többi termékét.
A kampány fő célja az imázsépítés és a termékkategóriák erősítése volt, ezért érthető módon az előbb említett tényezőkre igyekezték helyezni a hangsúlyt a reklámfilm megalkotásakor. Fontosnak tartották a tejen kívüli termékkínálat hirdetését, illetve ezek eredetét is kommunikálni akarták.
Filmek több változatban is készültek, melyek egytől-egyig animált videók, aranyos kis figurákkal. Hogy kinek mennyire kedvesek ezek az igencsak jókedvű, vidám tehenek, az már más kérdés. A kérdés inkább az, hogy kiknek szánták, kik azok, akiket meg akartak vele szólítani.
Úgy gondolom, hogy a filmek képi világa humoros és szórakoztató, emellett kiemeli a termék hazai eredetét és felhívja a figyelmet egészséges élettani hatásaira is. Nem véletlen tehát, hogy a fogyasztók többségének elnyerte a tetszését.

Az egyes videóváltozatokat megtekinthetitek ezeken a linkeken:
Mizo-Nálunk így tejes az élet!
Mizo-Túró rudi
Mizo-Sajt

Forrás:
http://www.kreativ.hu/magazin_reklamfilm/cikk/mindenkit_eltalaltak_a_mizo_tehenei

Írta: Eszter

2013. február 11., hétfő

Ingyenes dohányzásellenes alkalmazás


 Egy ingyenesen letölthető applikáció segíti a leszokni vágyó dohányosokat.
A dohányzás számos káros hatásáról hallhatunk nap, mint nap, ezek közül is leggyakrabban a légutak károsodásairól, a rövidebb élettartamról és rosszabb életminőségről, vagy éppen a füstben található rákkeltő anyagok által kialakult daganatos megbetegedések veszélyeiről. Ezen önromboló hatások mellett ma Magyarországon még mindig nagy arányban vannak a dohányzás szenvedélyében élők.

Az új telefonalkalmazás az első, magyar nyelvű a leszoktatást segítő program, amely azoknak nyújt valódi segítséget, akik már elhatározták, hogy többet nem gyújtanak rá. A káros szenvedélyről való lemondás nem könnyű, hiszen a rögzült mindennapi szokásoktól és a testi függőségtől való megszabadulás sem az.
A ,,Kell a dohány?” nevű alkalmazás nem csak a leszokással elérhető egészségügyi előnyökkel motiválja a leszokni vágyó dohányosokat, hanem kiszámolható vele a szenvedély elhagyásával megtakarított pénzösszegek is. Mindezek mellett a leszokás minden fázisában motivációs ötletekkel, hasznos információkkal, tanácsokkal segít bennünket.

Az alkalmazás letöltésével a felhasználó megtudhatja, milyen egészségügyi előnyöket fog tapasztalni, ha leteszi a cigarettát; kiszámolhatja, mennyit spórolhat nélküle; ha pedig megkísérti a rágyújtás gondolata, az alkalmazás segít neki elhárítani a krízist. Ezek mellett még a legközelebbi gyógyszertárakat is megkeresi számára, illetve különböző orvosi tartalmakat is kínál.
A mobil alkalmazás iOS és Android platformokra érhető el, ingyenesen:
 http://leszokas.webbeteg.hu/page/mobile-application

Nem szabad elfelejtünk azonban, hogy a program természetesen nem nyújt garanciát a leszokást illetően, csak támogatja azt. Tehát csak az igazán elszántaknak nyújthat valódi segítséget. Különben csak egy sokadik felesleges applikáció lesz a telefonunkon, amivel ismét bebizonyíthatjuk magunknak, hogy ez az, amiről nem tudunk lemondani.
Úgy gondolom, hogy a kezdeményezés jó és szükséges, hiszen ezzel ismét felhívjuk az emberek figyelmét ennek fontosságára, de az előrelépéshez már a jelenlegi dohányosok cselekvőképessége kell.

Forrás:
http://btl.hu/cikk/2013/02/08/ingyenes-dohanyzasellenes-alkalmazas


Írta: Eszter

2013. február 8., péntek

Dobozos szendvics?

A Candwich újdonsága


A vállalat új csomagolási ötlete, miszerint nem a hagyományos módon, műanyag zacskókban, vagy dobozokban kínálja szendvicseit, hanem alumíniumdobozban, számunka először igencsak furcsán hangzik.
Egy amerikai cég termékinnovációja meglepő, de szerintük ez egy tökéletes megoldás lehet tízóraira, ebédre, vagy uzsonnára, hiszen a praktikus csomagolása miatt mindig friss marad, és hűtést sem igényel. Édes íze miatt imádják a gyerekek, így az elfoglalt édesanyáknak sem kell többé sok időt szánniuk arra, hogy gyermekük mit vigyen enni az iskolába. Mint ahogy a termék szlogene is mondja: "Quick & Tasty, Ready to Eat.", vagyis gyorsan ehetünk valami finomat. Mindemellett még egészségesnek is nevezi magát, habár gyors ételről beszélünk.




Ugyan az amerikai fogyasztási szokások meglehetősen eltérnek a miénktől, de kíváncsi lennék, mit szólnának a magyar vásárlók ahhoz, ha ilyet látnának a boltok polcain. Valószínűleg nem igazán értenénk mi is ez a termék. Én úgy gondolom, talán azért, mert számunkra nem összeegyeztethető egy szendvics és a konzervdoboz. Mellesleg elég bizarr lenne, ha valaki egy alumíniumdobozba csomagolt kiflit kezdene el enni a munkahelyén, vagy az iskolában. Valószínűleg egy jót nevetnénk rajta.

Forrás:
http://csomagolas.blog.hu/2013/02/06/dobozos_szenf

Írta: Eszter

2012. december 10., hétfő

Óriási mesealakok Budapest utcáin



A Magyar Állami Operaház látványos kampánnyal hívja fel a járókelők figyelmét „A diótörő” című színdarab előadására. Az utcákon átlátszó hirdetőoszlopokban lehet látni közel kétméteres mesefigurákat a darabból.
Az Operaház szcenikai műhelyének szobrász- és festőművészei készítették el „A diótörő” balett mesefiguráinak majdnem élethű másait. A Károly körúton találkozhatunk Drosselmayer varázslóval, Egérkirállyal és Balerinával, az Operaház előtt pedig Spicc baba és Diótörő herceg áll az átlátszó, belülről kivilágított hirdetőoszlopokban. 


A szobrok az ünnepi szabadtéri Diótörő Fesztivál teljes időszakában megtekinthetőek, tehát 2012. november 30-tól egészen 2013. január elejéig. A dalszínház bejáratánál esténként élő kórusmuzsika szól, és forralt bort is fogyaszthatnak az arra sétálók.

Úgy gondolom ez egy kitűnő megoldás volt a színháztól, ugyanis rendkívül figyelemfelkeltő, személy szerint amikor először rápillantottam ezekre a hirdetőoszlopokra, percekig csak bámultam a villamosról, hogy ezek tényleg igazi szobrok-e, vagy csak a szemem csal. Nem mindennapi látvány, az egyszer biztos!

Forrás: Kreativ.hu
Írta: Gabi

2012. december 4., kedd

Búcsúzik a Facebook-tól a Farmville-csapat




 

Az elmúlt héten a Facebook megszakította a kapcsolatot a Zyngával, aki most saját játékplatform kialakításában gondolkodik.  A hír hallatán 13%-kot zuhant a részvény árfolyama. Nem biztos, hogy ez jó döntés volt, ugyanis a mai világban ki az, aki nem a Facebook-on irányítgatná a virtuális farmját?
A Zynga és a Facebook cég távolodik egymástól, módosították a megállapodásukat, amely lehetővé tette a Zyngának, hogy hozzáférésük legyen a felhasználóinak adatainak.  A Zynga a Facebook egyik legnépszerűbb játékának, a Farmville a háta mögött, mely sikerének csúcsán 82 millió játékost szórakoztat havonta. A fejlesztők ennek ellenére azt tervezik, hogy új, saját játékplatformot hoznak létre, akik ezt használják, nem oszthatják meg többé eredményeiket a Facebook-on.
A Zynga részvényeinek árfolyama 13%-kot zuhant a bejelentés hírére. Ez nem túl jó hír számukra, ugyanis az elmúlt hónapban stúdióbezárásokat és elbocsátásokat is bejelentett.

Forrás: Socialtimes.hu
Írta: Gabi